2024. április  19., péntek, Emma
   
SZIGETHI Gyula Mihály
SZIGETHI Gyula Mihály

Marosvásárhely, 1758 – Székelyudvarhely, 1837. március 3.

ÉLETRAJZ

Drámaíró, Székelyudvarhely neves helytörténeti írója, a Székelyudvarhelyi Református Kollégium bölcsészeti tanára.

Tanulmányait szülővárosában, majd Marburgban, Göttingenben, Stuttgartban és Bécsben végezte. Költségeink egy részét gr. Bethlen Sándor fedezte, ugyanis az ő fiainak nevelője volt. A Bethlen családtól gróf Teleki József családjához került nevelőnek, majd 1797-ben Teleki József halála után foglalhatta el a neki felajánlott bölcsészeti tanszéket a székelyudvarhelyi kollégiumban, ahol huszonhat évig tanított.
Tanári munkássága is kiemelkedő, számos reform fűződik a nevéhez, új tantárgyak (irodalomtörténet, irodalomkritika, statisztika, politika, törvényismeret) oktatását kezdeményezte, a felvilágosodás nyelvművelő programjának szellemében szorgalmazta, majd 1801-ben megalapította Székelyudvarhelyen „ a világi jellegű diákszínjátszás kezdetét jelentő" „Jádzó-Színt". Szigethi így vall erről: „Állítottunk az oskolában fel egy Jádzó-Színt is, mely lenne az ifjúság gyakoroltatásának s maga viselete formálásának helye".

Nyomtatásban megjelent munkái: Nemes Udvarhely–Szék Rósáskert (1825), Székely –Udvarhely, a nemes székely Nemzet Anyavárosának leírása (1828), Nemes Udvarhely- Szék statisztikai leírása (1831), Udvarhelyszék (1838).

A Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára Szigethi Gyula Mihály 37 kéziratos könyvét őrzi, köztük drámákat is. Legjelentősebb kéziratos drámája a Százszor-Szép. Tartalmaznak a kötetek tanári kurzusokat, tudományos és irodalmi kérdéseket taglaló értekezéseket, jegyzeteket a nyelvről, a kollégium rövid történetét összefoglaló munkát, alkalmi költeményeket, családi feljegyzéseket valamint drámafordításokat és alkotásokat, melyek mind Szigethi Gyula Mihály nagy tudásáról, széleskörű műveltségéről, sokoldalú érdeklődéséről tesznek tanúbizonyságot.

MŰVEI

Nyomtatásban megjelent munkái:

  • Nemes Udvarhely–Szék Rósáskert. In: Tudományos Gyűjtemény, XI., 1925.
  • Székely –Udvarhely, a nemes székely Nemzet Anyavárosának leírása. In: Felső-Magyarországi Minerva, 1828. 5. füzet.
  • Nemes Udvarhely- Szék statisztikai leírása. In: Nemzeti Társalkodó, 1831., I.  5-12 sz.
  • Udvarhelyszék. In: Nemzeti Társalkodó, 1838., I. 30. sz.

37 kéziratát őrzi a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára.

 

IRODALOM ÉS FORRÁSOK

  • Csáki Árpád: „Apró munkácskáimmal akarnék a nemes két Magyar Hazának szolgálni”. Szigethi Gyula Mihály (1758–1837) önéletírása. In: Református Szemle, 100 évf. (2007) 4. 931–965.
  • Csáki Árpád: Szigethi Gyula Mihály: „A Nemes Udvarhelly-Széki Rosás kertnek, vagy a SzékelUdvarhellyi Ref. Nemes Collégyom Historiájának folytatása”. In: Areopolisz, VII. Székelyudvarhely, 2007. 82–97.
  • Csáki Árpád: Szigethi Gyula Mihály (1758–1837) emlékezete. In: Örökségünk, 3.évf. (2009) 4. szám, 4-5.
  • Fogarasi Sámuel: Marosvásárhely és Göttinga. Önéletírás (1770–1799). Bevezető tanulmánynyal és jegyzetekkel közzéteszi Juhász István. Bukarest, 1974.
  • Hermann Gusztáv: Az ifjúság akarván világosítani. Szigeti Gyula iskoladrámái. In: Korunk, XXXIV (1974) 1. 121–126.
  • Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete. Bukarest, 1993.
  • Jakó Zsigmond: A székelyudvarhelyi tudományos könyvtár története. In: Írás, könyv, értelmiség. Bukarest, 1976. 219–251
  • Kollégiumi drámagyűjtemények. Szerkesztette Demeter Júlia. Sajtó alá rendezte Czibulka Katalin, Demeter Júlia, Pintér Márta Zsuzsanna. Budapest, Argumentum Kiadó, 2015. (Régi Magyar Drámai Emlékek XVIII. század. 7.)
  • Róth András Lajos: „Idő járását mutató kalendáriom 1701-tõl fogva 1830-ig és tovább" [Forrásközlés: Szigethi Gyula Mihálynak a Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárában őrzött jegyzetkönyvei IV. kötetében található közel másfél évszázadot átfogó meteorológiai feljegyzéseit adja közre]. In: Areopolisz IX., Székelyudvarhely Kulturális Egyesület, 2009. 119 -151 o.
  • Róth András Lajos: Szigethi Gyula Mihály és a Kollégiumi drámagyűjtemények. In: Lustra. 3. évf. 2. sz. Székelyudvarhely, Haáz Rezső Múzeum, 2016. p. 26-28.

Online elérhető cikk:  Katona Zoltán: Szigethi Gyula Mihály, a „Jádzó-Szín” létrehozója. Liget 2022. március 3.

Tanár ,