Világutazó, etnográfus, természetkutató.
Névváltozatok: Csíktaplocai Xántus János; Xantus János
A XIX. századi utazók egyik jelentős alakja, a magyar néprajzi muzeológia megteremtője. Életpályáját a polihisztori sokoldalúság jellemzi, tevékenysége több területen is kiemelkedeő, az állat-, a növénytan vagy az etnográfia területén egyaránt. Ő volt a Budapesti Állatkert első igazgatója, a Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi gyűjteményének megalapozója, a Néprajzi Múzeum előfutárának megalapítója és első őre, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Munkásságának eredményeit számon tartja a néprajztudomány, a muzeológia, a természettudomány és a geográfia.
A Somogy vármegyei Csokonyán született (a település mai neve Csokonyavista). A székely eredetű csíktaplocai Xantus család leszármazottja. Az őseik a 16. század elején görög földről (valószínűsíthető, hogy macedónok voltak) települtek be Erdélybe, a család Csíktaplocán élt, innen költözött át a Dunántúlra. Apja, Xántus Ignác a Széchenyi család Somogy megyei birtokainak jogi ügyintézője, 1828-ban Somogy vármegye főügyésze volt.
A gimnázium első évét a győri bencés gimnáziumban végezte, majd Pécsre került a püspöki líceumba. Jogi tanulmányait követően 1847-ben Pesten tett ügyvédi vizsgát. Az 1848-as forradalom idején nemzetőrnek állt, harcolt a pákozdi csatában is. 1849 februárjában Érsekújvárnál elfogták, a világosi fegyverletétel után büntetésként a császári hadseregbe sorozták, ahonnan kalandos úton megszökött.
1850-ben Londonba emigrált, de 1852. május 8-án továbbment az Amerikai Egyesült Államokba. Amerikában számos megpróbáltatást kellett elviselnie. Volt újságkihordó, matróz, boltossegéd, könyvkereskedő, zongoratanár, gyógyszerész, nyelvtanár, kubikos. A hadsereg egyik nyugaton portyázó alakulatában szolgálva jutott el a Sziklás-hegységen túlra, később részt vett a transzkontinentális vasút nyomvonalának kijelölésében, az Arkansas folyó forrásvidékének feltérképezésében.
Amerikában vált elismert természetrajzi gyűjtővé. 1855-ben belépett az Egyesült Államok katonai mérnökkarába. Kansasba került, ahol annak az orvosként dolgozó William Hammondnak a segítőjévé vált, aki amatőr ornitológusként a washingtoni Smithsonian Intézet és a philadelphiai Természettudományi Akadémia számára gyűjtött. Ez fordulópontot jelentett az életében, később ezeknek az intézeteknek végzett gyűjtőmunkát Amerika ismeretlen tájain, köztük Dél-Kalifornia csücskében is. Az általa fölfedezett 390 faj közül 290 erről a területről való, melyek közül csaknem ötven viseli Xántus nevét, többek között az őszirózsafélék családjába tartozó Chaenactis xantiana, az állatvilágban a kolibrifélék közül a Hylocharis xantusii, a gekkófélék közül a Phyllodactylus xanti, sőt, a pikkelyes hüllők egyik családjának tudományos neve Xantusiidae.
Utazásai során külön figyelmet szentelt a helyi bennszülött népek – az indiánok – megfigyelésére, leírására.
Munkáját kezdték elismerni tudományos körökben. Ebben az időszakban lépett kapcsolatba a Magyar Nemzeti Múzeummal. Első gyűjteménye 1859 júniusában érkezett meg Magyarországra, és Amerikából való végleges hazatéréséig 7300 zoológiai objektummal gazdagította a Nemzeti Múzeumot, de arra is volt gondja, hogy a többes példányokból a múzeum a kolozsvári és a debreceni kollégium gyűjteményeinek is juttasson.
Családja 1856 elején Csokonyáról Győrbe költözött, ezért Amerikából ide küldte haza leveleit 1856 decemberétől. Levelek Éjszakamerikából címmel Pesten 1858 nyarán jelent meg levelézése. 1858 őszére elkészült az Utazás Kalifornia déli részeiben című művének kézirata is, amely 1860 elején hagyta el a nyomdát.
Xántust publikációi, állat- és növénytani gyűjtőmunkája elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia 1859 decemberében levelező tagjává választotta.
Egyre ismertebb lett, egy fennmaradt levél tanúsága szerint Karl May engedélyt kért Xántus Jánostól, hogy Winnetou történeteiben, Old Shatterhand karakterét róla mintázhassa meg.
1861-ben ben, az önkényuralom enyhülése után visszatért Magyarországra az időközben Győrött letelepedett családjához. Itthon nemzeti hősnek kijáró tisztelet övezte, a vármegye a törvényhatósági bizottság tiszteletbeli tagjává választotta.
A személyét övező nagy lelkesedés ellenére azonban nem sikerült biztos egzisztenciát teremtenie, így 1862-ben ismét az Egyesült Államokba utazott, New Yorkba. Utazásának egyes állomáshelyeiről színes tudósításokat küldött a győri lap számára Levelek külföldről címmel.
1862 decemberében kinevezték amerikai konzulnak Mexikó egyik kikötővárosába, Manzanillóba. 1863 júliusában állásából felmentették, ezután hajóbiztosítási ügynökként tevékenykedett.
1864. július 16-án tért haza Amerikából, megromlott egészsége miatt Ó-tátrafüredre utazott gyógykezelésre, majd erdélyi körutat tett, meglátogatta Csiktaplocán élő rokonait.
Részt vállalt a pesti állatkert létrehozásában, amelynek első igazgatója volt 1866-os megnyitásától. Terepen való gyűjtéssel is igyekezett gyarapítani az Állatkert állományát, beutazta az Al-Dunát, hogy vízi és gázló madarakat gyűjtsön az Állatkert számára.
1868 végén Eötvös József kultuszminiszter felkérésére, az Osztrák–Magyar Monarchia kelet-ázsiai expedíciójának tagjaként gyűjtőútra indult. Bejárta Sziámot, Kínát, Japánt, de Jáva szigetére és Borneóba már egyedül ment, kibékíthetetlen ellentétbe került ugyanis az expedíció osztrák résztvevőivel. Borneóról származik utazásának legértékesebb, legteljesebb néprajzi gyűjteménye is.
Csaknem kétévnyi távollét után tért haza, összesen 2533 tárggyal gyarapította a Nemzeti Múzeumot. Hazatérése után értékes gyűjteménye lett a Néprajzi Múzeum alapja. Gazdag gyűjteménye olyan elismerést vívott ki, hogy annak „népismei” részéből 1872 márciusában létrehozták a Nemzeti Múzeum Ethnographiai Osztályát. Xántus 1872-től az Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának őre, 1873-tól igazagatója volt. Önálló néprajzi múzeum megalapításán munkálkodott, mely csak élete alkonyán valósult meg. Alapító tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, 1890-ben alelnökké is megválasztották.
1892-ben a Néprajzi Társaságnak is az elnöke lett. Írt magyar, angol, spanyol, német és latin nyelven.
Xántus János elborult elmével, 1894. december 13-án hunyt el Budapesten. Hamvait a Kerepesi temetőben (Fiúmei Úti sírkert) helyezték örök nyugalomra.
“Aligha akad a hazai múzeumtörténetben Xántus Jánosnál sokoldalúbb, több műtárgyat összehordó gyűjtő. Ebbéli tevékenysége csaknem fél évszázadot ölelt föl, amiből több mint egy évtizedet az amerikai kontinensen töltött, de megfordult Dél- és Kelet-Ázsia jó részén, az indonéz szigetvilágban és bejárta Magyarország zegét-zugát. Összeszedte a hajón futkosó rovarokat, lőtt orángutánokat, préselt növényeket, gyűjtött néprajzi és iparművészeti tárgyakat, embertani és régészeti leleteket, könyveket, kéziratokat, tér- és fényképeket, numizmatikai anyagot. Egyszóval: szinte mindent. A magyar, észak-amerikai és európai múzeumok számára összehordott tárgyainak száma minden bizonnyal meghaladja a kétszázezret. Egyedül az osztrák–magyar kelet-ázsiai expedícióból több mint 155 000 objektummal tért haza 1870 novemberében, másfél évszázaddal ezelőtt.”
(Gyarmati János: Xántus János és gyűjteményei. Néprajzi Múzeum online gyűjtemények)
