2021. január  17., vasárnap, Antal
   
TOMCSA Sándor
TOMCSA Sándor

Székelyudvarhely, 1897. augusztus 27.   –   Székelyudvarhely, 1963. január 18.

ÉLETRAJZ

Karikaturista, újságíró, novellista, regényíró, színműíró, művelődési irányító. A székelyudvarhelyi művelődési élet közismert alakja, a lokálpatriotizmusáról híres író.

„...Nála a humor voltaképpen fegyver az embertelenség, az emberi gyöngeségek, hibák, tévedések, bűnök ellen.” (Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete. Bukarest, 1993. 225-228.)

1897. augusztus 27-én született Székelyudvarhely Szombatfalva nevű utcájának már a 20. század elején lebontott házában. A kétgyermekes magyar család első gyermeke korán megismerte a nélkülözést. Apja, Tomcsa Sándor Szabolcs-Szatmár megyéből származott, 1891-ben került Székelyudvarhelyre pénzügyőri biztosnak.  Finkér Gizellával kötött házasságából két gyermek született: Sándor és Klementin.

Tomcsa Sándor alig négyévesen veszítette el édesapját, a  huszonkilencéves pénzügyőrt a szolgálati úton szerzett tüdőgyulladás vitte el. Özvegy édesanyja  varrásból tartotta fenn családját.

Elemi iskoláit szülővárosában, a székelyudvarhelyi Zárda Iskolájában és a Ferencrendi Szerzetesek Iskolájában végezte. 1907-től 1915-ig a Római Katolikus  Főgimnáziumban tanult.  Anyagi gondok miatt nem lehetett a Pesti Képzőművészeti Főiskola tanulója, csak napidíjas a pénzügynél.

1916 augusztusában a 82-es gyalogezreddel egyenesen a harctérre került. A világháború utolsó heteit kórházban töltötte, láblövést és hóvakságot kapott. Ez utóbbi miatt hordott ötdioptriás szemüveget élete végéig. 1918-ban tért haza, de most is le kellett mondania a képzőművészeti főiskoláról a trianoni döntés miatt.

1919-ben résztvett a trianoni döntés elleni tüntetésen, ezért héthónapi  börtönbüntetést kellett elszenvednie Nagyszebenben. Kiszabadulása után, 1920-1921 között egyik nagybátyja szamosújvári kerámiagyárában dolgozott.  A gyár csődbement, így hazakerült Székelyudvarhelyre.

Kolozsvárra ment felvételizni a Képzőművészeti Főiskolára, de álma megvalósulatlan maradt, így  rajzoló lett a Hirnök című katolikus lapnál 1923-ig.

1923 márciusában azzal a szándékkal megy haza Székelyudvarhelyre, hogy  rajzaiból fog  megélni. A pénzügynél tud elhelyezkedni 1929-ig és párhuzamosan végzi sokoldalú tevékenységét.

1923. április 22-29. között  első karikatúra-kiállítását tekinthették meg a Református Kollégium tornacsarnokában. A közös kiállítást egyéni követi 1925 áprilisában, amelyről elismerően ír Tompa László.

Első írásait a  Tompa László szerkesztésében megjelenő Székely Közélet közölte. 1926. január 3-án T-or aláírással  a B.Ú.É.K. címűt írását közölte a lap.  Ez az írás már magában hordozza az újságíró Tomcsa csíráit: a kalandvágyó romantikába vegyülő keserű szatírát. Ez év áprilisában A stafirung című egyfelvonásos színművét is közölte a lapban, szeptemberben  pedig rajzkiállítást hirdetett.

A december 18-i szám arról adott hírt, hogy Tomcsa Amíg a szerző eljut odáig című egyfelvonásos színművét adták elő.  Az előadás megismétlődött 1937. január 16-án, amelyen Ferenczy Böske dalokat énekelt. Ekkor kezdődött az a beteljesületlen szerelem, amely a síron túl is tartott, egészen Ferenczy Erzsébet haláláig, 1988-ig. Hiába hírneves karikatúrista az akkor harmincéves Tomcsa Sándor, nem elég vagyonos ahhoz, hogy feleségül vehesse a nála nyolc évvel fiatalabb hajadont.

1929. június 23-ra hirdetett újabb karikatúra-kiállítást a helyi  lap,  erről a 110 képet bemutató kiállításról  maga Tomcsa számolt be.

Kacsó Sándor visszaemlékezése szerint ez a kiállítás avatta Tomcsát a Brassói Lapok munkatársává. 1940-ig  munkatársa maradt a lapnak, egészen megszűnéséig,  de nem költözött Brassóba. Ezután ritkultak a karikatúrák, a kiállításos  rajzestek, de születtek az egyfelvonásosak és azok a kabaré-számok, amelyeket a műkedvelők játszottak a kultúrházban. És továbbra is születtek a cikkek, tárcák, novellák a napilap számára.

1934-ben  jelent meg Szvoboda Augusztin  rémtette című  regénye, amelyben a családi  meleg utáni vágyát fejezi ki, ám a felelősségvállalás számvetésekor a gazdasági helyzet játssza a szerepet.  A regény a Brassói Lapok és a  Népújság 12. Mellékletében jelent meg az  Ajándék regénytár sorozatban. De csak ezt a kiadást érte meg, az Erdélyi Helikon hasábjain megjelent Kovács György-recenzió elmarasztalta.

1938-ban, a kolozsvári Thália Színház  drámapályázatán díjazott háromfelvonásos Műtét című színműve irányította Tomcsára a figyelemet. A darab ősbemutatója 1939. április 28-án volt Kolozsváron. A színmű főszereplője, dr. Ember László álomvilágban találja meg  elveszett életét, de ebben benne bujkál a magyar árvaság, a Trianon okozta seb, a tehetetlenséggel párosult kiútkeresés is. A temesvári színtársulat és a marosvásárhelyi  is más-más címen tűzte repertoárjára: az előbbi  Ahonnan elindultam, az utóbbi pedig Nagy dolgok kicsiben címen. A lapok átütő sikerről értesítik az olvasókat.

Székelyudvarhelyen tovább folytak a Tomcsa-estek, vidám estek vagy konferáló-estek, amelyek városa irodalmi életének külön színfoltjai, az író maga adta elő műveit, sőt rögtönzött karikatúrákkal illusztrálta  is. Lírikus hangvételű  novelláival a háború  borzalmaira hívja fel a figyelmet.

Az 1940-es bécsi döntés után megszűnt a Brassói Lapok, Tomcsa munkanélkülivé vált. Benyújtotta kérelmét a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium illetékeseihez,  korábbi pénzügyi tevékenységére hivatkozva. Megkapta az állást, 1943-ban I. osztályú adótiszt lett.

1944-ben a haza újra a fronta szólítja, ezúttal az Úz völgyébe. Itt vészelte át a második világháború borzalmait.

A háború után Tomcsa elvesztette bérlakását, munkanélkülivé vált, alkalmi közlések honoráriumából élt. 1945-ben a Népvédelem kultúrfelőse lett Székelyudvarhelyen és 1946-ban tagja lett a Romániai Magyar Irók Szövetségének. A tagsággal jogot szerzett a könyvkiadáshoz.

Írásait 1946-tól közölte az Utunk, 1947-től pedig a Romániai Magyar Szó. 1949 áprilisában a bukarasti  kiadó nyomdájában elkészül a Jubélium című háromfelvonásos színműve, ami 1948-ban már díjat nyert Magyarországon.

1950-ben kinyomtatták A patkány című egyfelvonásosát, amit románra is lefordítottak. Háromfelvonásos színművei nem nyertek elismerést, így kéziratban maradtak. Legnagyobb hibájuk a szocialista művészet szimplista felfogása: a bohózati elemeket erőszakoltan alkalmazza.

1956-ban került ki a nyomdából a Vese velővel című novelláskötete.  1957-ben megjelent Az utolsó szalmaszál című háromfelvonásos színműve, amelyet a kolozsvári Állalmi Magyar Színház be is mutatott.  A gól című novellájával megnyerte az Igaz Szó pályázatát.

1959-ben megjelent a Tinta és tus című kötete, amely szatírikus novellákat és karcolatokat tartalmaz. Ebben az évben tüntették ki a Nagy Nemzetgyűlés Munkaérdemrendje fokozattal.

1960-ban bemutatták Az utolsó szalmaszál című háromfelvonásos színművét Kolozsváron.

Születésnapra című háromfelvonásos színművét az Igaz Szó közölte 1961-ben,   az Előre Naptár is közölt írást tőle.

Továbbra is szervezte a Tomcsa esteket, az utolsó Tomcsa-esten egy sajátos technikát alkalmazott: az elsötétült színen csak a szerző hangja töri meg a csendet: „Kedves Közönség! Én most eltűnök, de ne tessék búsulni, majd újra felbukkanok!”

Egészégi állapota megromlott, a székelyudvarhelyi kórházban gyógyították  gyomorfekélyét. 1963 elején jelentkezett a kórház belgyógyászati osztályán, ahol műtéttel eltávolítottak egy nyaktájéki áttétes mirigyet. Tüdőrák vitte el 1963. január 18-án.

Halála előtt fejezte be az Őszi tárlat című  háromfelvonásos színművének borítólap-tervét. Sajnálatos módon, azóta sem nyomtatták ki ezt a vígjátékát

Tomcsa Sándor prózai életművét két kötetben adta ki a Bukaresti Irodalmi Kiadó 1965-ben, Őszi tárlat kisvárosban címmel, Bonyháti  Jolán szerekesztésében és jegyzeteivel, Bajor Andor bevezetőjével. Az első kötetben elbeszélések, karcolatok, lírai hangvételű vallomások, a másodikban pedig riportok, tárcák, pamfletek, jelenetek és a  „semmilyen  skatulyázást nem tűrő, sajátosan  tomcsai írások” találhatók.

1973-ban megjelent A fellázadt pofozógép című elbeszélés-kötete, amelyet románra fordított Adrian Hamzea 1976-ban Înghiţitorul de flăcări címen.

1987-ben megjelent az Ezüstlakodalom című kötet, amely háromfelvonásos és egyfelvonásos színműveit tartalmazza, Inczefi Tibor gondozásában  a kolozsvári Kriterion  Könyvkiadónál.

2000 decemberében jelent Nagy Teréz Tomcsa Sándor kismonográfia című kötete Székelyudvarhelyen.

2000-ben Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó jelentette meg az Embergyűjtemény című kötetet,  Nagy Pál marosvásárhelyi irodalomtörténész válogatott, szerkesztett és látott el bevezetővel.

Tomcsa alkotásai a valóság komikumából, groteszk helyzeteiből és ellentmondásaiból táplálkoznak. Novelláiban, karcolataiban a kisvárosi élet, a kispolgár és a kisember humoros, szatirikus ábrázolója. A kisvárosi élet minden területén úgy szolgálta népét, hogy sohasem akart első lenni, csak önmaga. Volt ünnepelt színműíró, megalázott munkanélküli, díjnyertes novellaíró, bohém fiatal, magányos életművész és a műkedvelő színjátszók mindenkori Mestere.

MŰVEI

Fontosabb megjelent munkái:

  • Szvoboda Augusztin rémtette. Kisregény. Brassó, Lap és Könyvkiadó Rt, 1934.
  • (Ajándék regénytár)
  • Két egyfelvonásos. Manó, a romlatlan lelkű ifjú, A harmadik. a Brassói Lapok karácsonyi melléklete, 1934.
  • Jubélium. Színmű három felvonásban. ÁKk. Buk. 1949. ápr.
  • A patkány. Színmű. ÁKk. Buk. 1950.
  • Vese velővel. Vidám és szomoró históriák. ÁKk. Buk. 1956.
  • Az utolsó szalmaszál. Színmű három felvonásban. ÁIKk. Mv. 1957.
  • Tinta és tus. Szatírikus novellák és karcolatok. ÁIMK. Mv. 1959.

Posztumusz kötetek:

  • Őszi tárlat kisvárosban. Elbeszélések, portrék, humoreszkek, regény,  riportok, vázlatok, cikkek.
  • I. II. kötet . Bajor Andor előszavával, Bonyháti Jolán jegyzeteivel.  Irodalmi Kk. Buk., 1965.
  • A fellázadt pofozógép. Humoreszkek. válogatta K. Jakab Antal , a fülszöveget Bajor Andor írta. IKk. Buk. 1973.
  • Înghiţitorul de flăcări, povestiri. Trad. de Adrian Hamzea, pref. Mircea Sîntimbreanu.
  • Editura Kriterion Buc. 1976.
  • Ezüstlakodalom. Színművek, egyfelvonásosak, jelenetek. Válogatta, jegyzetekkel és utószóval ellátta Inczefi Tibor. Kriterion Kk. Buk. 1987.
  • Embergyűjtemény. Székelyudvarhely, Erdélyi Gondolat Kiadó, 2001.

Hangoskönyv:

  • Tomcsa Sándor: Fából vaskarika. Kollektív hangoskönyv. Önkéntes felolvasók válogatása Tomcsa Sándor novelláiból, karcolataiból. Székelyudvarhely, Bibliofil Alapítvány, 2013. (Bibliofil hangoskönyvek)

IRODALOM ÉS FORRÁSOK

Irodalom és források:

  • Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. 5/2. kötet. Bukarest-Kolozsvár, 2010. 828-830. l.
  • Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete. Bukarest, Kriterion Kk.,1993. 225-228. o.
  • Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete.  Második bőv. kiad. Gondozta, jegyzetekkel ellátta Hermann Gusztáv Mihály. Csíkszereda, Pro Print Könyvkiadó, 2015.
  • Nagy Teréz: Tomcsa Sándor kismonográfia, Inforess Kk., Székelyudvarhely, 2000.

Kritikák, recenziók, újságcikkek:

  • T.L. [Tompa László]: Tomcsa Sándor karikatúra-kiállítása elé. Székely Közélet 1925. szept.12.
  • Jánosi Andor: Négy színházi est. Pásztortűz, 1939.  4-5.
  • Kovács György: Szvoboda Augusztin rémtette. Erdélyi Helikon, 1935. 1. szám.
  • Tompa László: Egy író rajzkiállítása . Székely Közélet. 1936. máj. 30.
  • Heszke Béla: Tomcsa Sándor: Műtét. Magyar Lapok, 1939. máj. 21.
  • Előszó a Műtét bemutatójához. Sajtó 1940. ápr.12.
  • Gaál Gábor: A patkány. Utunk 1950. 5. szám.
  • Backai László: Vese velővel. Igaz Szó 1956. 9. szám
  • Izsák József: A realista rajzforma változatai. Igaz Szó, 1965. 10. szám.
  • Műsorfüzet. Állami Magyar Színház, Kolozsvár, 1957. szept. 15.
  • Nagy Pál: Egy illuzió szatírája. Igaz Szó 1957. 8. szúm.
  • Jánosházy György: Az utolsó szalmaszál. Utunk, 1957. 39.szám.
  • Oláh Tibor: Az utolsó szalmaszál. Előre, 1957. szept 14.
  • Gagyi László: Humor és mérték. Igaz Szó, 1959. 12. szám.
  • Baróti Pál: Szatíra és öncélú humor. Korunk, 1960. 2. szám.
  • Hajdu Győző: A mosoly rakétása. Igaz Szó, 1960. 9. szám
  • Hornyák József: Öt perc Tomcsa Sándorral. Utunk, 1960. 51. szám.
  • Sütő András: A hetedik évtized küszöbén. Új Élet, 1960. dec. 27.
  • Tomcsa Sándor: Vese velővel. Korunk, 1960. 2. szám.
  • Hajdu Győző: A mosoly rakétása, Igaz Szó 1960. 9. szám.
  • Hajdu Győző: A ravatal mellett. Igaz Szó 1963. 1. szám.
  • Gálfalvi Zsolt: Búcsú Tomcsa Sándortól. Vörös Zászló, 1963. jan. 19.
  • Bonyháti Jolán: "Írta és rajzolta". Igaz Szó, 1963. 3. szám.
  • Sütő András: Emléksorok egy író halálára. Új Élet, 1963. 3. szám.
  • Bajor Andor: Tomcsa Sándor kritikája önmagáról 60. születésnapján. Igaz Szó, 1965. 6. szám.
  • ajor Andor: Tomcsa Sándor. Előszó az Őszi tárlat kisvárosban című kötethez Ikk., Buk. 1965.I. kötet 5-23.
  • *Bonyháti Jolán: A kiadásról. Bukarest, I. kötet 637-638. l.
  • Bajor Andor: Tomcsa Sándor. Igaz Szó, 1965. 6. szám
  • *Éltető József: Őszi tárlat kisvárosban. Utunk, 1966. 5. szám.
  • Lászlóffy Aladár: Élet és halál kisvárosban. Utunk, 1966. 6. szám.
  • Lászlóffy Aladár: Még egyszer Tomcsa Sándor: az újságíró. Utunk, 1966. 10. szám.
  • Hecser Zoltán: Udvarhely volt számára a világ. Igaz  Szó, 1969. 8. szám
  • Gagyi László: Tomcsa Sándor: Vese velővel. Igaz Szó, 1969. 12. szám.
  • Szász János: Szvoboda Augusztin rémtette. Utunk, 1971. szept. 3.
  • Nagy Pál: Felfedeztük a fölfedezőt. Vörös Zászló, 1970. márc. 1.
  • Marosi Ildikó: Van-e oroszlánunk? Utunk, 1970. 9. szám.
  • Somlyai László: A néző naplója Temesvárról. Utunk, 1970. 10. szám.
  • Oláh István: Tomcsa Sándor rajzai. Hargita Kalendárium, 1970.
  • Szász István: Tomcsa Sándor. Utunk 1971. szept. 3.
  • Balázs Imre - Molnos Lajos: Tomcsa Sándor születésének 75. évfordulójára. Utunk, 1972. aug. 27.
  • Robotos Imre: Emlékezés egy lyukas esernyőre. A Hét, 1973. febr. 16.
  • Bálint Tibor: Arcképek a köröm hátán. Utunk 1973. ápr. 20.
  • Kacsó Sándor: Fogy a virág gyűl az iszap. Buk., Kriterion Kk.  1974. 334. l.
  • Kicsi Antal: Tomcsa Sándor 1-2. Brassói Lapok, 1975. márc. 15, 22.
  • Inczefi Tibor: Tomcsa Sándor a színpadi író. In: Ezüstlakodalom. 1987. 335-344. l.
  • Inczefi Tibor: Jegyzetek. In: Ezüstlakodalom. 1987. 345-346. l.

Online  elérhető cikkek:

EMLÉKEZETE, UTÓÉLETE

2005-ben elkészült Nagy Teréz gondozásában a Tomcsa-hagyaték leltára a Haáz Rezső Múzeum megbízásából Székelyudvarhelyen. A kézirathagyaték 1963 után Ferenczy Erzsébet tulajdonába került, aki emlékszobát nyitott a lakásában - a mai Vár utca 1 szám - majd 1990-ben a Székelyudvarhelyi Múzeum tulajdonába került. a mai Haáz Rezső Múzeum Képtárában levő Tomcsa-emlékszobába.
Róla nevezték el a Tomcsa Sándor Népszínházat, amely 1998 őszétől Tomcsa Sándor Színház lett.
1997. december. 21-én leleplezték szülővárosában ban a Székely József által készített bronzszobrát a kultúrház melletti sétatér bejáratánál, és egy utcát neveztek el róla születésének századik évfordulóján.
A Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár kölcsönzőjében is látható egy 110x80 cm-es olaj portréja, ismeretlen szerző műve.

Író ,