2019. augusztus  26., hétfő, Izsó
   
NAGY István (festő)
Nagy István: Önarckép. Lelőhely: Csíki Székely Múzeum gyűteménye
NAGY István (festő)

Csíkmindszent, 1873. március 28. – Baja, 1937. február 13.

ÉLETRAJZ

Festőművész. A 20. század magyar képzőművészetének kimagasló egyénisége.

„Nagy István tájképeinél erdélyibben egyéni tájképet még nem láttam." (Kós Károly)

Csíkmindszenten született, egy székely gazdálkodó család legidősebb gyermekeként. Apja, Nagy Antal István tizenkét éves fiát a csíkszeredai gazdasági iskolába íratta, azzal a szándékkal, hogy majd neki kell folytatnia a gazdálkodást a családi birtokon. 1888 őszén édesanyja, Sándor Mária biztatására iratkozott be a kolozsvári tanítóképzőbe.

A tanítóképző elvégzése után két évet tanított. Közben állandóan rajzolt. Kedvelt témája a paraszt és a paraszti, tanyai élet. Az 1894/1895-ös tanévtől kezdődően a budapesti Mintarajziskola hallgatója volt, ahol többek közt Székely Bertalan volt a mestere.
Münchenben beiratkozott az Akadámiára, majd Párizsban a Julian Akadémián és Itáliában folytatott tanulmányokat. A Csíki Magánjavaktól kapott ösztöndíja tette lehetővé, hogy külföldi tanulmányokat végezhessen. Külföldi évei alatt elmélyítette rajztudását, grafikai, festői és anatómiai ismereteit.
Tíz év után tért haza, első kiállítása 1902-ben Csíkszeredában nyílt meg. Közel másfél évtizedig visszavonultan élt, többnyire szülőfalujában. Közben bejárta szűkebb szülőföldjét, Csíkban és Gyergyóban festett. Ebben az időszakban alkotja meg, egyéni művészi kifejezőeszközeit, amelyeket a természetelvűség, a tájban létező örökérvényűség megragadása, a harmónia jellemez. Kifejezőeszközei is változnak: az olaj helyett a szén- és ceruzarajzok, pasztellek sokasodnak.Míg pályája kezdetén főként portrékat készített, addig a természetben tett séták hatására a tájképek kerülnek előtérbe.
1914-ben legjobb alkotásaiból válogatva Marosvásárhelyen, majd Budapesten szervezett sikeres kiállításokat, amelyek ismét bevitték Nagy István nevét a köztudatba.
Részt vett az első világháborúban, Galíciában és Olaszországban számos katonaportréja és harctéri jelenete készült. Katonaportréin már az expresszionizmus jegyei is felfedezhetőek, rajzművészete a harctereken teljesedett ki .
1923-ban gyűjteményes kiállítását szervezték meg Budapesten, a Nemzeti Szalonban, kiállítását elismerés követte. Az 1920-as években Baja, Szentes és Kecskemét környékén festett.
Alkotóképességének csúcsára a húszas évek második felében jutot el, ekkor legtöbb idejét Kolozsváron és környékén, valamint szülőföldjén töltötte. Műveinek köszönhetően korának egyik megbecsült, népszerű alkotója. A kortárs szellemi-irodalmi élet alkotóiról készült arcképeinek megfestésére a Pásztortűz és az Erdélyi Helikon írói körével ápolt kapcsolati ösztönözték.Erdélyi tartózkodása alatt festett képeiből 1926-ban szerveztek kiállítást Kolozsváron, amelyen Kuncz Aladár mondott megnyitóbeszédet. 1928-ban Brassóban is kiállított.

1930 után véglegesen távozik Erdélyből, családjával előbb a jugoszláviai Sajkásszentivánon, majd betegsége miatt végleg Baján telepedik le. Pályájának utolsó szakaszában ismét kedvelt témáival foglalkozik, emlékezetből erdélyi ihletettségű alkotásokat készít, amelyeken még egyszer megelevenednek a Gyimesi- és Gyergyói havasok, a Gyilkos-tó, a Cohárd sziklái, az Oltárkő.
Ekkor már betegsége súlyosbodott, agyvérzés következtében elveszítette beszélőképességét, de erős akaraterejének köszönhetően tovább dolgozott. Ekkor festette meg utolsó önarcképét. Egy újabb agyvérzés következtében 1937. február 13-án halt meg.
Nagy István művészete nem sorolható egyik iskolához sem, stílusának nem voltak előzményei sem az előtte alkotók, sem kortársai munkáiban. Lírai hangulatú tájképeit a szülőföld csodálatos természete inspirálta. Általában kevés színt használ, de azokat mesterien alkalmazza: kéket, fehéret és feketét a téli tájképeken, kéket és zöldet a tavasziakon. Jellegzetesek a fekete-fehér szénrajzai, a szénnel feketített sötétzöldes és rőtvöröses festményei is.
Művei szátszóródtak, közülük nagyon sok magángyűjteményekbe került. Több mint 4000 művét tartják számon, ezek többsége ma három országban található meg (Románia, Szerbia és Magyarország), legtöbbet a bajai Nagy István képtárban őriznek, amely 1985-ben nyílt meg, a Kecskeméti Képtárban külön kiállítóterem mutatja be képeit.

2019. augusztus 9. és szeptember 13. között nagyszabású kiállításon mutatta be a budapesti Kieselbach Galéria Nagy István művészetét. Hat teremben több mint 154 műalkotás került a falakra: 8 múzeum és 24 magángyűjtemény válogatott darabjai érkeztek a tárlatra, amelyek jelentős részét először láthatta a közönség.

A kiállítással egy időben bemutatták Nagy István új, 592 oldalas monográfiáját, "amely nem csupán az életmű valaha volt legbővebb ismertetése, de egyben minden idők legnagyobb terjedelmű és legtöbb reprodukciót tartalmazó magyar művészmonográfiája." A könyvet szerkesztette: Kieselbach Tamás. Szerzők: Nádas Péter, Földényi F. László, Markója Csilla, Kemény Gyula, Kolozsváry Marianna. (Forrás: Kieselbach Galéria: Nagy István).

IRODALOM ÉS FORRÁSOK

  • Surányi Miklós: Nagy István. Budapest, Singer és Wolfner, 1923.
  • Lyka Károly: Nagy István. Budapest, Uj Idők, 1944.
  • Pap Gábor: Nagy István, 1873-1937, (A Művészet Kiskönyvtára, 70), Budapest, Corvina, 1965.
  • Emlékkiállítás Nagy István festőművész születésének 100. évfordulója tiszteletére. (kiállítás: Marosvásárhely, Művészeti Múzeum, 1973), szerk. Simon Endre, Marosvásárhely, 1973.
  • Herdean, Viorica: Omagiu lui Nagy István. Expoziţie retrospectivă organizată cu prilejul împlinirii a 100 de ani de la naşterea artistului. Tîrgu Mureş, 20 mai – 20 iunie 1973. [Emlékkiállítás Nagy István festőművész születésének 100. évfordulója tiszteletére, Marosvásárhelyen, 1973 május 20 – június 20. Kiállítási katalóus]. Miercurea Ciuc, Comitetul de Cultură şi Artă al Judeţului Harghita, 1973.
  • Solymár István: Nagy István. Budapest, Képzőművészeti Alap, 1977.
  • Murádin Jenő: Nagy István. Bukarest, Kriterion, 1984.
  • Lóránth László: Adatok Nagy István monográfiájához = Sümegi György: „Művészetében nagy és nemes volt." Dokumentumok Nagy István festőművészről. Csíkszereda, Pallas-Akadémia Kiadó, 2007.
  • Nagy István halálának 70. évfordulóján tartott szimpóziumon elhangzott megemlékezések. Csíkszereda, 2007. augusztus 2. Csíkszereda, Csíkszereda Kiadó, 2007.
  • Szabó András: Hargitáról Észk-Bácskába – Nagy István = Szabó Zsuzsa: A Csíki Múzeum Nagy István-gyűjteménye. [A Csíki Székely Múzeumban 2010-ben szevezett kiállítás katalógusa]. Csíkszereda, Csíkszereda Kiadóhivatal, 2010.
  • Daczó Katalin: Művészek a harctéren. Nagy István katonái. In: Daczó Katalin: „Vezényszó nélkül is haptákba áll a század..." Emlékképek a Nagy Háborúból. Csíkszereda, Hargita Népe Kiadó, 2015.
  • Nádas Péter: Maguknak való – Nagy István abszolút látásáról. Litera Irodalmi Portál. 2019. augusztus 19. [Nádas Péter írása Nagy Istvánról a Kieselbach Galéria kiállításához készült monográfiában jelent meg].
  • Nagy István. [Monográfia].  Szerkesztette: Kieselbach Tamás. Szerzők: Nádas Péter, Földényi F. László, Markója Csilla, Kemény Gyula, Kolozsváry Marianna. (Forrás: Kieselbach Galéria)

FOTÓ
EMLÉKEZETE, UTÓÉLETE

Csíkmindszenten hajdani szülőháza helyét bronzplakettes emlékkő jelöli, Ferencz Ernő alkotása. Nevét viseli a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola, Csíkszeredában a Nagy István Művészeti Középiskolát és egy sétányt is elneveztek róla. Baján emlékszobrot állítottak tiszteletére, a Nagy István Képtár előtt álló szobor Varga Imre alkotása. Csíkszeredában Nagy István halálának 70. évfordulójára megemlékező szimpóziumot szerveztek 2007. augusztus 2-án. 2010-ben 130 darabot bemutató kiállítást rendeztek műveiből a Csíki Székely Múzeumban, a Csíkszeredai Városnapok kiemelt eseményeként.