Kézdiszentléleki Kozma Ferenc
Pedagógus, intézményvezető, művelődésszervező, közíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a székelyföldi művelődés, az unitárius közélet kiemelkedő személyisége.
Gyakorlati pedagógusi munkásságával és közéleti, publicisztikai tevékenységével egyaránt szűkebb pátriája, a Székelyföld és Erdély tanügyének és közművelődésének előmozdítója volt.
Székely kisnemesi családban született Csekefalván, apja unitárius lelkészként Homoródkarácsonyfalván és Csekefalván teljesített szolgálatot. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri, majd a kolozsvári unitárius gimnáziumban végezte. 1867-ben szerezte meg lelkészi oklevelét Kolozsváron.
1867–1868-ban a jénai, 1868–1869-ben a heidelbergi, illetve 1869 tavaszától a zürichi egyetemeken folytatott bölcseleti és pedagógiai tanulmányokat, egyúttal beutazta a Német Birodalom és Svájc egyes vidékeit.
1869-ben a székelykeresztúri unitárius gimnázium tanáraként, német és görög nyelvet valamint klasszika-filológiát tanított. 1870-től az akkor létesített székelykeresztúri Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézet tanáraként oktatott magyar irodalmat, történelmet és földrajzot.
1873-ban kinevezték a tanítóképző igazgatójává, 1886-ig vezette az intézményt, egyúttal a pedagógia tanára volt.
Kolozsvárra költözése után Kolozs vármegye főtanfelügyelője 1886-tól 1904-ig, ezzel párhuzamosan 1892-től a kolozsvári unitárius gimnázium felügyelő gondnoka is volt. 1904-ben nyugdíjba vonult, de még 1912-ig ellátta az Eötvös-alap (a magyarországi néptanítók alapítványa) kezelésében álló kolozsvári Tanítók Házának gondnoki feladatait.
A nevelés módszertani kérdéseivel is foglalkozott, több pedagógiai füzete jelent meg. Számtalan tanügyi cikke jelent meg, többek között a Keresztény Magvető, a Család és Iskola és a Kolozsvár című folyóiratokban.
Pedagógusi hivatásával párhuzamosan szerteágazó közéleti-közművelődési tevékenységet fejtett ki. Szervezőmunkájának köszönhetően 1873-ban megnyílt az első székelykeresztúri önsegélyező népbank, s közreműködött a város néptanítóit egyesítő első társaság létrehozásában.
Részt vett a tordai Első Magyar Kulturális Egyesület, a kolozsvári székhelyű Erdélyi Múzeum-Egyesület és Erdélyi Irodalmi Társaság, a Székely Történelmi Pályadíj Alap, a Székely Mívelődési és Közgazdasági Egyesület és több jótékonysági intézmény munkájában.
Kivette a részét felekezete és egyháza közművelődési tevékenységéből is. Első alelnöke volt az 1885-ben Kolozsváron alakult unitárius Dávid Ferenc Egyletnek, s irányításával szervezték az első erdélyi unitárius püspök, Dávid Ferenc születésének négyszázadik évfordulója előtt tisztelgő jubileumi emlékünnepséget.
A székelyföldi közművelődési viszonyok javításáért publicistaként is sokat tett, számos ilyen tárgyú cikke és írása jelent meg. A Székelyföld közgazdasági és közmívelődési állapota címmel 1879-ben nyomtatásban is megjelent munkájával pályadíjat nyert. Munkájában a Székelyföld gazdasági és kulturális felemelkedésének lehetőségeit veszi számba a régió felzárkóztatását szem előtt tartva javító célzatú ajánlásokat tett a földbirtok-politika, a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem, az oktatás- és a művelődésügy megreformálására.
Tanulmányokban írta meg az unitárius egyház nagy alakjainak életrajzát. Megszerkesztette és kiadta dédapja, Kozma Mihály halottbúcsúztató beszédeinek gyűjteményét (1875), valamint nagyapja, Kozma Gergely önéletrajzát, s nevéhez fűződik Brassai Sámuel életművének népszerűsítése is.
Foglalkozott a magyar őshit kérdésével, népköltészeti alkotásokat és hiedelemanyagot gyűjtött a székelység körében. Akadémiai székfoglalója: Mythologiai elemek a székely népköltészet- és népéletben. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1882. A székelyföldi kézművesipar általa összeállított műszógyűjteménye kéziratban maradt.
Pedagógiai és közéleti munkássága elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia 1880-ban levelező tagjává választotta, 1894-ben pedig királyi tanácsosi címet kapott.
Márki Sándor szerint a Székelyföld megismertetésében Orbán Balázs mellett Kozma Ferencnek volt legnagyobb érdeme. (Erdélyi Irodalmi Szemle, 1924. 426. old.)
