Közéleti személyiség, politikai közíró, ügyvéd, szenátor, magyar országgyűlési képviselő, a két világháború közötti erdélyi politika kiemelkedő alakja.
dr. Bethlenfalvi Pál Gábor
Apja a Bethlenfalváról származó id. Pál Gábor, a csíksomlyói római katolikus főgimnázium igazgatótanára, anyja Fodor Ludovika, Fodor Ignác honvédszázados leánya.
A mai Csíkszeredához tartozó Csíkvárdotfalván született. Középiskoláit a csíksomlyói és a kolozsvári római katolikus gimnáziumban végezte (1900), a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát 1905-ben, majd a marosvásárhelyi Királyi Táblán nyert ügyvédi képesítést 1908-ban.
1904–1906 között lépett a csíkszeredai közéletbe mint ügyvéd.
Az első világháborúban önként jelentkezett katonai szolgálatra, a 9. honvéd huszárezred népfelkelő osztályába sorozták be, lovassági tisztként szolgált, 1917-ben súlyosan megsebesült. Harctéri leveleit a Csíki Lapok közölte.
1910–1914 között, Gál Józseffel együtt a Csíki Hírlapot, a megyei függetlenségi párt orgánumának szánt újságot szerkesztették.
Az impériumváltás után Pál Gábor nem tette le a hűségesküt, ezért nem nyithatott ügyvédi irodát.
A két világháború között cselekvően részt vett az alakuló magyar politikai életben.
Az 1921-ben Kolozsváron megalakult „Magyar Szövetség” vezérlő bizottságba is beválasztották. majd ennek ellehetetlenülését követően az Országos Magyar Párt Csík megyei tagozatában tevékenykedett (1928-tól a tagozat elnökeként).
Közéleti személyiségként és jogászként szerepet vállalt az erdélyi magyar kisebbség ügyének képviseletében, fellépett a jogtalanságok ellen. László Dezsővel és Györgypál Domokossal együtt képviselte a Csíki Magánjavakat a Népszövetség indíttatására folyt román-magyar tárgyalásokon.
1922-ben az agrárreform végrehajtása és a borszéki forrásokat övező erdők kisajátítása miatt memorandumot szerkesztett, amelyet Sándor József háromszéki képviselő által vezetett küldöttség vitt a földművelésügyi miniszterhez.
A Romániai Országos Magyar Párt egyik szóvivője, külön szakterülete az iskolaügy.
1923-ban menősült, felesége Kammer Edit budapesti úrilány, aki Csíkba kerülve, felismerte a kihalófélben lévő csíki festékesek értékét és fennmaradásuknak fontosságát. Felélesztette ezt a háziipart, piacot szervezett a csíki festékesnek, megélhetést is biztosítva ezáltal több csíki asszonynak. Sajnos fiatalon, az 1930-as években hunyt el.
Pál Gábor szerepet vállalt 1923-ban az ún. csucsai paktum megkötésében (1923), amely a kisebbségivé vált erdélyi magyarság jogainak helyreállítását ígérte.
1928-ban Székelyudvarhelyen beválasztották a romániai Országos Magyar Párt elnöki tanácsába, javaslatára az erdélyi magyarság panaszait a Nemzetek Szövetsége elé vitték.
1928-ban Pál Gábor és Gyárfás Elemér szenátori mandátumot nyert a bukaresti parlamentbe. Szenátorrá választása után küzdött a Csíki Magánjavak önkényes kisajátítása és a magyar oktatás korlátozása ellen.
Pál Gábor tagja volt az Erdélyi Római Katolikus Státusnak. Közgyűlésein többször felhívta a figyelmet az egyház ellen készülő támadásra, és arra a jogtalanságra, ahogyan elkobozták a státusi vagyon jelentős részét, több írásában kifejtette a készülő konkordátum visszáságait.
Az 1930-as évek végén Pál Gábor visszavonult a közéletből, és csak 1940-ben, a második bécsi döntést követően kapcsolódott be újból, ekkor már magyar országgyűlési képviselőként. Politikai tevékenysége viszont nem volt látványos, felszólalásaiban nem egyszer kritikusan viszonyult a kormány politikájához.
Dr. Pál Gábor 1941-ben, országgyűlési képviselőként és a Csíki Magánjavak ideiglenes kezelésével megbízott küldötti minőségben felterjesztéssel fordult a Vallás- és Közoktatási Miniszterhez a vagyoni viszonyok rendezésének tárgyában. Kérése nem járt sikerrel. November végén lemondott tisztségéről.
1944. tavaszán katonai behívóval a gyimesi határvédelemre rendelték, részt vett a szovjet katonaságot fenntartó hősies ellenállásban, majd az utolsók között vonult vissza, orosz hadifogságba esett 1945 április 1-én. Későbbi elbeszéléséből lehet tudni, hogy a foksányi gyűjtőtáborba került, ahol vérhasjárvány miatt legyengült foglyokat nem szállíthatták tovább. Pál Gábor is közöttük volt, így került haza 1945 szeptemberében.
Pál Gábor csíkszeredai házát a román hatóságok lefoglalták, így a csíksomlyói családi házba költözött. 1944-től haláláig súlyos betegen visszavonultan élt Csíksomlyón. 1968. október 21-én hunyt el, sírja a várdotfalvi temetőben található.
Dr. Pál Gábor politikai közíróként a kolozsvári Ellenzék vasárnapi mellékletében A magyar kisebbségi politika eredményességének akadályai című sorozatával jelentkezett 1922-ben. Több átfogó tanulmányát közölte a Lugoson kiadott Magyar Kisebbség című folyóirat: A székelyföldi közbirtok és az agrárreform (1923/2, 3); Készülődés a közbirtokosságok és úrbéri birtokosságok reformjára (1928/4, 5, 6); A kisebbségi egyezmény és a magyar kisebbség (1928/17); A konkordátum és a katolikus magyarság (1928/18). Ez utóbbi kapcsán Gyárfás Elemérrel is vitába keveredett a román állam és a Szentszék között megkötött konkordátum kérdésében.
Pál Gábor életrajzát a bécsi döntés után a magyar országgyűlésbe történt behívása alkalmából közölte a Magyar Kisebbség (1940. 20. szám).
Dr. Pál Gábor irathagyatékának egy részét (153 iratot, melyek évköre 1918 – 1942) az Állami Levéltár csíkszeredai kirendeltsége 1976-ban. a Belügyminisztérium Hargita megyei Felügyelőségétől vette át.
