Bölcsészdoktor, főgimnáziumi tanár és igazgató, pápai kamarás.
Kézdivásárhelyen érettségizett, majd Gyulafehérváron végezte a teológiát. 1908-tól brassói káplán volt.1913-ban a kolozsvári egyetemen szerzett magyar-latin szakos tanári diplomát, 1914-ben pedig ugyanott megvédte Kájoni János egyházi énekgyűjteményéről szóló doktori értkezését. 1912-től a kantai (kézdivásárhelyi) főgimnáziumban tanított.
1624 tavaszán Moldvába utazott, a távolabbra eső Románvásár környéki csángó településeket kereste fel, az ott élő csángók vallási élete, anyanyelvi kultúrája és szokásrendje maradványai után kutatott. Csángóföldi útjáról a Brassóban megjelenő Erdélyi Tudósító hasábjain számolt be.
1926-őszétől a csíkszeredai főgimnázium igazgatójává nevezték ki, 1928 januárjában azonban felfüggesztették igazgatói állásából ( Jénáki ugyanis két moldvai csángó gyermeket is felvett az intézetbe, akiket román anyanylvűnek tekintettek, és román nemzetiségű tanuló nem tanulhatott az akkori magánoktatási törvény szerint kisebbségi iskolában).
1928-tól a brassói főgimnázium tanára volt. A püspök Gyulafehérváron a finevelő intézet régenssévé nevezte ki, pápai kamarási rangot kapott a pápától. Sokoldalú, kivételes nyelvérzékkel rendelkező ember volt, szaktárgyai mellett román, francia, és német nyelvet is tanított. A második világháború után a kolozsvári piarista gimnáziumban tanított, az 1950-es évektől Marosszentgyörgyön teljesített papi szolgálatot.
Munkája: Kájoni János énekeskönyve és forrásai. Kolozsvár, 1914.
